2017. június 14., szerda

Utazás 2017. 06. 03.

Második nap.


Nagyon korán kellett kelnünk, mert igen sok helyre vezetett ma az utunk. Első állomásunk Pazin vára volt. itt egy Verne regény részletet hallhattunk. Kis vásárlás után a Limski öbölhöz mentünk., ahol felülről csodáltuk meg ezt a természeti jelenséget. A sós és édes víz keveredéséről és élővilágáról Edit néni mondott pár szót. 40 perc se kellett és Rovinj látképe tárult elénk. Egy gyöngyszem. Mivel ekkor már dél volt először ebédeltünk egy pizzázóban. Nagyon szívesen láttak minket, hiszen a tavalyi hetedikesek is itt csillapították éhségüket. Majd elindultunk a római kori emlékeket is megnézni illetve a kikötőt. A fagyizás itt se maradhatott ki, egy fénykép a tengerrel a háttérben. De már indulnunk is kellett tovább. Polában a tengerparton meghallgattuk Horti fegyverletételét Judit előadásában. Az amfiteátrumot is bejártuk. Tényleg mindenhonnan lehet hallani a beszédet. Beültünk a nézőtérre, sétáltunk a küzdőtéren. Ez után az erőd felé vettük az irányt ezután. Míg megpihentünk Polli előadást tartott róla. A Móricz Zsigmond Magyar egyesület felé haladva ismét Római emlékeket és olasz stílusú épületeket csodáltunk meg.

  
A pólai magyarok már terített asztallal vártak minket. Éva néni tudta ezt és ezért mi is vittünk harapni valót az asztalra. Kis előkészület után előadtuk a műsorunkat amivel készültünk. Énekeltünk táncoltunk magyar zenekarra és rajzoltunk is előttük. a Petőfi verset négyen szavalták el. Ez után nekünk is előadtak egy saját, illetve egy Ady verset. Beszélgetésünkkor kiderült, hogy lehet egy házaspár két tagja más ország szülötte, úgy hogy el se hagyták a falujukat és mindketten ugyanabban a faluban születtek.
Gyorsan repült az idő, de nekünk még a katonai temetőt is meg kellett látogatni. Ott a himnuszt énekeltük el Anna fuvola kíséretével és megkoszorúztuk a magyar katonák emlékhelyét.
Már kezdtünk fáradni de még Opátiába is betértünk hazafelé. Mikor a szállásra értünk hideg vacsora várt minket.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Nemzeti összetartozás napja.

Három órában foglalkoztunk a nemzeti összetartozás napja keretében a határainkon túl élő magyarokkal. Az először az előadó teremben az e...